Hirdetés

Borulás után megdöbbentően gyorsan áll egyenesbe ez a különleges hajó



|

Ez a legnagyobb ilyen képességgel bíró vízi jármű.

Hirdetés

16 millió dollárból, vagyis uszkve 6 milliárd forintból készült el a világ legnagyobb olyan hajója, amely felborult helyzetből is képes pillanatok alatt helyrebillenni. A tajvani Yilan megyében készült, rekordot érő szerkezetet a hongkongi tűzoltóság fogja a jövőben használni kutató- és mentőakciókban való közreműködésre.

A Lungteh Sipbulding még a gyártás helyszínén letesztelte a vízi járművet, és mindent rendben talált. A vállalat közlése szerint jelenleg az ő termékük a legjobb a hasonlók között, mivel fokozott védelmet nyújt a fedélzeten tartózkodóknak extrém időjárási körülmények között is.

Hirdetés

A hajó 30-39 méter hosszú és körülbelül 200 tonna súlyú. Az eszköz beépített önfelegyenesítő funkciója lehetővé teszi, hogy az egy bizonyos mozgástartományon belül bárhová visszaálljon.

A tesztelésről készült videókon látható, hogy a hajó másodpercek alatt sikeresen feláll alaphelyzetbe. A COVID-19 világjárvány okozta késedelmek miatt azonban a gyártást és a szállítás ütemezését is többször el kellett halasztani. Bár az eredeti tervek szerint már 2022-ben vízre tették volna a kész járművet, azonban erre végül csak idén júniusban kerülhet sor.

A hajó a Fireboat 12 nevet kapta egy az interneten terjedő videó tanúsága szerint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.