Hirdetés

Hamarosan egy sor korábbi Samsung készülékre is beköszönnek az S24 mesterséges intelligenciás funkciói



|

Már nem kell sokat várni arra, hogy a régebbi modelleken is élvezhessük a One UI 6.1-et.

Hirdetés

A Samsung még januárban dobta piacra a legújabb csúcsmodelljeit a Galaxy S24 széria képében, amelyek már az Android-alapú One UI operációs rendszer továbbfejlesztett, 6.1-es kiadását futtatják, benne egy sor mesterséges intelligenciás funkcióval és egyéb extrákkal (erről bővebben az S24 Ultra tesztünkben olvashatsz).

Előre tudható volt, hogy a One UI 6.1 exkluzivitása nem tart majd örökké, s idővel bizonyos régebbi Galaxy mobilok is megkapják, most pedig már tudjuk is, hogy nagyjából mikor kerül sor erre.

A GSMArenához eljutott közleményében ugyanis a Samsung tudatta, hogy március 28-án a Galaxy S23, az S23+, az S23 Ultra, az S23 FE, valamint a Galaxy Z Fold5 és a Z Flip5 készülékre is befut a OneUI 6.1-es update. A bővítés tehát egyelőre csak a tavalyi prémium telefonokra vonatkozik, van azonban egy további csavar is a dologban, mivel csütörtökön csak a szolgáltatófüggő mobilokon landol a rendszer, míg a független készülékek valamikor áprilisban kapják meg, illetve ettől a héttől a Galaxy Tab S9-en is számítani lehet rá.

Hirdetés

És hogy még bonyolultabb legyen a dolog, egyelőre nem tiszta, hogy ez globálisan értendő-e, így magyar felhasználóként pontosabb tájékoztatásig csak annyit érdemes leszűrni belőle, hogy a Samsung a közeljövőben elkezdi a One UI 6.1 elérhetőségének kiterjesztését, remélhetőleg nem csak a tengerentúli vásárlókat célozva.

A frissítés talán legizgalmasabb kérdése, hogy az operációs rendszerrel együtt vajon a korábbi modellek is megkapják-e az összes mesterséges intelligenciás funkciót. A GSMArena az eddigi ismeretei alapján arra fogad, hogy igen, de egyelőre a portál is óva int attól, hogy biztosra vegyük a dolgot. Ami pedig az S23 és a 2023-as Z-modellek előtti készülékek támogatását illeti, ennek kapcsán a Samsung korábban tett egy utalást, ami alapján még a 2022-ben piacra dobott Galaxy S22-esek is AI trükkökkel bővülhetnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.