Hirdetés

Kína részben betiltotta az Intel és AMD processzorok, valamint a Windows használatát



|

A korlátozás csak az állami szférát érinti, de így is nagyon fájhat az érintetteknek.

Hirdetés

Az Egyesült Államok és Kína között dúló geopolitikai birkózás a gazdaságban is érezteti a hatását, így az elmúlt évek során az USA és a kommunista ország részéről is vezettek be olyan szankciókat, amelyek kölcsönösen korlátozták az ellenérdekelt félhez tartozó vállalatok tevékenységét.

Az amerikaiak például megtiltották az Nvidia legfejlettebb mesterséges intelligenciás chipjeinek exportját, nemrég pedig ismét nekifutottak a TikTok kiebrudalásának, miközben Kína száműzte a kémeszközként azonosított iPhone-okat az államigazgatásból, illetve a kamerákkal felszerelt Teslákat sem engedik bizonyos létesítmények közelébe. Most pedig itt a következő lépés, ami az AMD-t, az Intelt és a Microsoftot sújtja.

Hirdetés

A Financial Times ugyanis nemrég arról számolt be, hogy Kína elkezdte a gyakorlatban is alkalmazni azt a december 26-án nyilvánosságra hozott iránymutatást, ami fokozatosan kivonja az amerikai processzorokat és szoftvereket a kormányzati munkából. Az AMD és az Intel CPU-k, valamint a Windows mellett ez a külföldi adatbáziskezelő szoftvereket is érinti.

Az új irányelvek értelmében a települési szint feletti kormányzati szerveknek "biztonságos és megbízható", hazai fejlesztésű erőforrásokat és operációs rendszereket kell választaniuk. A Kínai Információs Technológiai Biztonsági Értékelő Központ egy listát is közölt ezekről, amely a szóba jöhető CPU-kat sorolja. Az ajánlásban olyan gyártók szerepelnek, mint a Huawei és a Phytium, x86-os, Arm és kínai fejlesztésű architektúrákra épülő processzorokkal.

A lépés egy füst alatt nemcsak a nemzetbiztonsági célokat szolgálhatja, hanem a kínai szereplők megerősödését is, összhangban a korábban meghirdetett Made in China 2025 politikával, amely arra törekszik, hogy az ország a világ gyártósora helyett önálló innovációs központként is jelentős szereplővé váljon.

A közszférában bevezetett tilalom a Microsoftot csak szőrmentén érinti, mivel a redmondiak bevételeinek csak 1,5%-a származik a kommunista országból, az Intel viszont a tavalyi eladásai 54%-át bonyolította itt, míg az AMD esetében 15%-os ez az arány. A tengerentúli processzorgyártó óriásokat tehát komolyan veszélyezteti, ha hosszabb távon a hivatalok után a kínai átlag fogyasztók is elkezdenek hazai erőforrásokat használni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.